14. Fejezet

Taeyong pov.:

     

Értetlenül pislogtam az előttem álló legjobb barátomra, aki csak Jaehyunt figyelte, majd alig egy másodperccel később rám siklott aggódó tekintete és már nyúlt felém, hogy megragadja a kezemet, mikor az ismerős idegen újra megszólalt.
- Nem gondoltam volna, hogy pont itt – emeli ki a szót – találkozunk újra. Jobban belegondolva, azt se jutott volna eszembe, hogy újra látlak – villant egy gúnyos mosolyt Jae felé, majd Eunji-hez fordul.
- Azt meg végképp nem, hogy veled, hmm – pillant ezúttal felém – veletek látom.
- Mi sem gondoltuk volna, hogy itt futunk össze – mondta a lány, akinek az arca olyan fehér volt, mint a fal. Mondjuk megértem, tudom ki ez a srác, bár még soha nem láttam élőben, de hallottam róla.
- Pedig én mutattam meg neked a helyet – vigyorodik el – itt is csókoltalak meg először.
- Ja, mást is – suttogja Eunji. – Most, hogy ezt megb...
- Hogy megbeszéltük? Nem drágám, semmit sem beszéltünk meg – szakítja félbe Doyoung. – Sem máskor sem most.
- Mintha ez az én hibám lenne – kontrázott a lány.
- Én vagyok itt az egyetlen, aki nem ért semmit – szólalok meg végül, mire Doyoung felém fordul.
- Enged meg, hogy felvilágosítsalak!
- Doyoung, erre semmi szükség – szól közbe Jaehyun, a csuklómnál fogva húzva közelebb magához.
- Miért? Félsz, hogy nem sikerül őt is megfektetned? – vonja fel a szemöldökét az említett. – Vagy esetleg ezúttal engedélyt kaptál rá? – gúnyolódik, mire Eunji előre lépve vágja pofon. Meglepetten pislogok a lányra, végképp elveszítve a fonalat. Eunji nem szokott ilyen lenni, pláne nem azokkal, akik fontosak neki, vagyis jelen esetben csak volt. Tudom, hogy a lány szerette Doyoung-ot, azt is, hogy nem volt szép az elválásuk, de azt nem tudom felfogni mi folyik itt.
- Tényleg? Őt véded?! – kelt ki magából a srác, megragadva a lány karját. – Azok után, amit velem tett? Amit velünk tett?
- Mindez nem történt volna meg, ha…
- Ha nem vagy makacs és már az elején hagyod, hogy megfektesse Taeyongot!
- Tessék?! – kérdezek közbe, mire minden szem rám szegeződik.
- Hát nem érted? – fordul felém újra Doyoung. – Jaehyun csak azért akart már akkor is a közeledbe kerülni, hogy megfektessen, aztán tovább lépjen! Ahogy azt tette azután is, hogy engem leitatott és kihasznált! Mindezt azért, hogy Eunjinek ártson vele! Tönkre tett engem, őt és a kapcsolatunkat is!
- Előbb vagy utóbb úgy is vége lett volna! – szól közbe a lány és a hangzavar egyre több tekintetet fordít az irányunkba. – Ha jól tudom, és javíts ki, ha tévedek, de te azóta egy Jungwoo nevű sráccal vagy együtt…
- Nem ez a lényeg, hanem az, amit Jaehyun tett! Elképesztő, hogy most is őt véded! Fizet neked azért, hogy ágyba vihesse Taeyongot?! Aztán ha megunta gond nélkül leléphet!?
- Doyoung! – szól rá Jae is, de hogy mit mond ez után, már nem tudom követni. Szinte érzem, ahogy a szívem darabokra törik. Jae ezt tette volna? Ezért volt minden vita? Miatta?... Miattam?
- Jaehyun megváltozott! – bizonygatja Eunji és én nagyon hinni akarok neki, de Doyoung szavai meggátolnak benne.
- Az olyanok, mint ő sosem változnak meg! – ez volt az a pont, ahol elegem lett. Kirántva a kezemet Jaehyun szorításából indultam meg a kijárat felé. Kilépve láttam a barátainkat, ahogy aggódó tekintettel méregetnek, mintha tudnák mi történt odabent. S talán tudják is, talán én vagyok az egyetlen, aki naiv módon hitt Jaenek, talán én vagyok az egytelen, aki volt olyan ostoba, hogy belesétáljon a Jung család csapdájába.
Ten már épp elindult felém, mikor a hátam mögött felhangzott az a hang, amit jelenleg a legkevésbé szeretnék hallani.
- Taeyong várj! – szólt utánam Jaehyun, de én hátra sem pillantva indultam meg a sötét utcán. – Kérlek, hadd magyarázzam meg! – kérlel, utol érve ragadva meg a csuklómat, úgy késztetve megállásra.
- Nincs szükségem a magyarázatodra – emelem rá könnyes tekintetem. – Megkaptad, amit akartál, nyugodtan leléphetsz…
- De Tae én…
- Nincs de, Jaehyun, ha te nem mész el, majd én megyek – suttogom megtört hangon, majd kiszabadítva a kezem hagyom magam mögött a meglepetten és kissé megtörten pislogó srácot. Fáj, amit tett, fáj, hogy Eunji hagyta, hogy higgyek neki, fáj, hogy összetörték a szívem, fáj, hogy még mindig szeretem.

      Lassan, eltelt egy fájdalommal és kínnal teli hét, amit a szobába zárkózva töltöttem. Az elmúlt napokban iskolába sem mentem, semmi kedvem nem volt az aggódó tekintetekhez, se Eunji-hez és Jaehyun-hoz sem. Nem akartam látni, nem akartam tudni, amit anélkül is tudok. Ő is szenved… Érzem, hogy így van. Mégis képtelen vagyok elé állni, képtelen vagyok válaszolni az üzeneteire, hiába olvasom végig mindet újra és újra, képtelen vagyok felvenni neki a telefont.
De nem csak Jae aggódik miattam, nem csak ő keres. Minden nap valaki más látogatott meg, s hiába nem nyitottam nekik ajtót, elmondták, amit akartak. Még Hansol és Taeil is meglátogatott és tudom, hogy mind sejtik, tudják, mi történt akkor este, mégsem beszél róla senki. Még Eunji sem, aki minden nap átjött suli után és órákat ült az ajtóm előtt, tudva, úgy sem nyitom ki.
Ma is itt van. Még délelőtt érkezett és azóta el sem mozdult az ajtó elől. Hallom, ha anyuval váltanak pár szót, ha éppen telefonon beszél Tennel és hallom a hangján, hogy neki is fáj. És azt is, hogy fél. Fél, hogy elveszít engem, fél, hogy elveszíti Tent.
- Nem, még nem nyitott ajtót – hallom beszűrődni újra a hangját. – Tudom… Szeretnék, de… - hallom, ahogy felsóhajt, majd újra csend lesz. – Elindult már? … Értem, szia – mondta szipogva és ez volt az a pont, ahol megtörtem. Villám sebességgel pattantam ki az ágyamból, majd rohantam az ajtóhoz, hogy feltépve azt rántsam a szobámba az éppen induláshoz készülődő lányt.
- Taeyong! – ragadta meg a vállaim, majd azonnal szoros ölelésbe vont. – Istenem, annyira örülök, hogy végre kinyitottad azt az átkozott ajtót! Tudom, hogy ez nem jelenti azt, hogy megbocsátottál, de legalább hallgass végig, oké? – hadarja el egy szuszra, majd lenyom az ágyamra és mellém ül.
- Hallgatlak.
- Tudom, hogy már az elején el kellett volna mondanom mindent – kezdi mély levegőt véve. – De, miután láttam, hogy Jae képes változni, méghozzá érted, nem tartottam jó ötletnek. Tudtam, hogy ki fog derülni, de reméltem, hogy nem így – húzza el a száját. – Most elmondom, amit én tudok – sóhajt fel újra. – Ugye azt tudod, hogy Doyoung és én több mint négy éve együtt jártunk és azt is, hogy nem volt szép a szakításunk? – Kérdi, mire bólintok. – Az igazat megvallva, Jaehyun miatt ment tönkre a kapcsolatunk, vagyis… miatta is. Akkoriban kezdett el megváltozni és sajnos nem a jó irányba. Mindenkivel flörtölt, majd egy éjszaka után se szó se beszéd lelépett. Egészen odáig nem zavart a viselkedése, még szemet nem vetett rád. Tudtam, hogy tudsz magadra vigyázni, de ismertem Jae-t is, legalábbis azt hittem. Miután látta, hogy nem engedem a közeledbe úgy döntött bosszút áll. Az egyik hétvégi kiruccanásunk alkalmával behálózta Doyoungot, leitatta majd megfektette – húzza el a száját. – Másnap reggel kaptam pár fotót róluk, nehogy kételkedjek abban, amit mond. Kihasználta Doyoungot és az akkori labilitását, mert bármennyire is szerettük egymást, tudtam, hogy nem leszünk sokáig egymás mellett…
- Miért nem? – kérdezek közbe.
- Fogalmazzunk úgy, ha nem Jae, akkor egy másik srác miatt szakítunk – húzta keserű mosolyra a száját. Így már értem, hogy Eunji miért mondta mindig azt, hogy Doyoungnak is és neki is jobb, hogy mindketten másik sráccal járnak.
- Nem tudom elhinni, hogy Jaehyun képes volt ezt tenni – motyogom magam elé.
- Miután rájött, hogy mit tett ő sem tudta elhinni – suttogja Eunji, mire értetlenül pislogok rá. – Emlékszel arra, mikor félévvel az incidens után Amerikába utaztam a családommal? – kérdezi, mire bólintok. – Jaehyunéknál vendégeskedtünk és az egyik este bejött hozzám megbeszélni a dolgokat. Nem mondanám, hogy bocsánatot kért, de legalább mutatott némi megbánást. Persze ez nem volt elég ahhoz, hogy rendbe jöjjön a kapcsolatunk. Aztán jött ez a félév és ezzel együtt te. Te képes voltál megváltoztatni őt, jobban mondva visszahozni azt a Jaehyunt, aki régen volt. Tudom, hogy szemét dolog volt, amit tett és azt is, hogy el kellet volna mondania, mondanunk, de… Nem akarta, hogy azt hidd, kihasznál. Tényleg megváltozott, érted.
- Még csak nem is jött ide! – csattanok fel.
- Itt volt. Minden nap eljött velem, de anyukád nem engedte be. Meg tudom érteni, de… - kuncog fel, de én jelenleg azzal vagyok elfoglalva, hogy a mellkasomban tartsam a szívem. Eljött ide? Minden nap, még akkor is, ha anya nem engedte be? Ez azt jelenti, hogy…? – Tényleg szeret téged, Taeyong. Adnod kéne neki egy esélyt – mondja ki Eunji a gondolataimat és tudom, akár mi is történt, hihetek neki.
- Most is itt van? – kérdezem izgatottan, de Eunji csak megrázza a fejét.
- Általában meg szokott várni, de ma…khm… nem jött – suttogja szomorún, nem nézve rám.
- Otthon van?
- Nemsokra igazán otthon lesz – suttogja Eunji, mire én értetlenül pillantok rá. – Jaehyun a reptéren van – mondja Eunji végre felém pillantva, mire én sokkosan pislogok vissza rá. – Én a helyedben sietnék, ha személyesen akarsz vele beszélni – folytatja felállva az ágyamról, majd a szekrényemhez lépve nyom a kezembe pár ruhát. Én kérdés nélkül kapom magamra a felém nyújtott göncöket, majd el sem köszönve viharzom ki a házból. Szeret, tényleg szeret! És ha ez így van, nem hagyhatom elmenni!

*Bár Taeyong sok mindenre ráébredt ma, egy dolgot nem láthatott. Az Eunji arcára kiülő elégedett mosolyt.*