6. Fejezet

Jaehyun pov.:

         Hatalmas mosollyal az arcomon sétálok be a házba, de az örömöm csak addig tart, még szemben nem találom magam Eunji-vel.
- Most megkérdezném, hol voltál ilyen sokáig, de az arcod mindent elárul – kezdi, karba font kézzel dőlve a szobám ajtajának.
- Ah, most komolyan? – nézek rá lesajnálóan.
- Mit csináltál?
- Hát, reggel felkeltem, bementem a suliba, ahol Mr. Moon közölte, hogy korrep… - Kezdem, de félbe szakít.
- Nem a napirendedre vagyok kíváncsi – forgatja meg a szemeit. – Mit csináltál vele?
- Semmi rosszat, nem mintha rád tartozna – sóhajtom. – Taeyongie nagy fiú már.
- Taeyongie? – Vonja fel a szemöldökét. Basszus! – Mióta hívod te így?
- Nyelvbotlás – vigyorodom el, mire összeráncolja a szemöldökét. – Nézd Eunji, fáradt vagyok én most ehhez. Taeyong egész délután a gazdaságot próbálta a fejembe verni – magyarázom, félretolva a lányt az ajtóból, hogy be tudjak menni. – Aztán vacsoráztunk és segítettem elmosogatni.
- Elmosogatni? – Vonja fel újfent a szemöldökét. – Te?
- Igen, mosogatni és igen, én – sóhajtok fel. – Figyelj, nem csináltam semmi olyat, ami zavarta volna Taeyongot, ha nekem nem hiszel kérdezd meg őt.
- Semmit?
- Semmit – rázom meg a fejem. - Most komolyan? Az oké, hogy bennem nem bízol, de hogy benne sem – ingatom meg a fejem elmosolyodva.
- Épp elég, hogy benned nem bízom.
- Nézd Eunji, lehet, hogy nem vagyok szent, de azért egy szemétláda sem – nézek rá komoly tekintettel.
- Bocs – mondja, megbánóan hajtva le a fejét. Na, haladunk! – Ne akard kihasználni…
- Őt sosem használnám ki – mondom és némiképp komolyan is gondolom. – Különben most nem lennék itthon – vigyorodom el és nagyon remélem, hogy Eunji veszi a lapot. Egy pillanatig hitetlenkedve néz rám, majd kiszakad belőle a nevetés.
- Lehet tényleg képes vagy változni – mondja még mindig vigyorogva.
- Lehet – nevetek fel én is. Ha van kiért, megeshet, hogy megváltozom. Teszem hozzá magamban. – Ami a pólót illeti, mint gondolhatod, nem sűrűn mosogatok így kicsit vizes lett az enyém.
- Oké, vettem az adást – kuncog. – Remélem nem kell csalódnom benned Jae – komolyodik el. – Újra – teszi hozzá, majd kiindul a szobámból. – Jó éjt – szól még vissza a folyósóról.
- Neked is! – Kiáltok utána, majd gyorsan lefürdök és bezuhanva az ágyba azonnal el is alszom.

                Másnap órák után kapok egy üzenetet Taeyong-tól, hogy a mai tanulás elmarad, mert dolga akadt, ezért úgy döntök elütöm valamivel az időt és veszek pár új cuccot, mert kezd kevés lenni a ruhatáram.
- Jae! – hallok meg egy kiáltást, ahogy kifelé sétálok az egyetemről, így hátra fordulok.
- Hey John! – köszönök a lihegő srácnak, majd le is pacsizunk.
- Merre mész?
- Csak venni pár göncöt, velem tartasz? – kérdezem, újra elindulva kifelé, most már Johnny-val.
- Miért is ne – vigyorodik el a colos, de amint kilépünk el is tűnik a mosoly az arcáról. Meglepetten követem a pillantását, csak hogy tanúja legyek, ahogy a mi Mr. Moon-unk, mosolyogva ölel meg egy nála jóval magasabb, szőke srácot, majd jót nevetve fogadja el a feléje nyújtott bukósisakot és pattan fel a fekete motorra a tejbetökként vigyorgó pasi mögé. Amint a szőke tanár átkarolta a másik csávó derekát, az is felvette a bukót, majd hangos robajt hallatva elvezetett. De a zaj, semmi nem volt ahhoz képest, amit Johnny szíve adott ki, szinte hallottam, ahogy darabokra tört.
- Mondtam, hogy döcögősen megy – sóhajt fel Youngho és tovább indul.
- Ki volt ez a csávó? Csak nem a pasija? – Kérdezem, amint utol érem.
- Az a baj, hogy nem tudom – sóhajt fel újra. – Az egyik ismerősöm, aki ugyan arra az egyetemre jár, mint ahova Taeil is, azt mondta, hogy csak barátok és hogy Hansol a csajokat fűzi, de mikor ezt látom, mindig elveszítem a reményt.
- Várj, Taeil egyetemista?
- Igen.
- Akkor, hogy-hogy itt tanít?
- Gyakorlaton van itt – világosít fel John.
- Értem – bólogatok. – De akkor mire ez a nagy, „te a diákom vagy és semmi több” téma?
- Én sem tudom, ezt csak azóta mondogatja, amióta… - harapja el a mondatot, mire felvonom a szemöldököm.
- Mióta mi?
- Ah, ez egy hosszú sztori.
- Nekem van időm – vigyorgok rá. – Szóval most eltoljuk a vásárlást, beülünk abba a kávézóba, ami szemben van és szépen mesélni fogsz Chicago Boy – ragadom meg Johnny karját, majd berángatva a kávézóba rendelek két americanot, míg várjuk, hogy megjöjjön a rendelésünk, leülünk az egyik ablak melletti asztalhoz és én várakozóan pillantok Johnra.
- Hol kezdjem?
- Az elején!
- Huh – vesz mély levegőt a colos, majd mesélni kezd. – Bár Korea lényegesen visszafogottabb, mint Amerika, azért itt is előfordul néhány egyetemi buli. Az egyik ilyen alkalmával Yuta említette, hogy Taeilt is meghívták. Ez volt az egyetlen oka, annak, hogy elmentem, de a tanár úr csak nem akart felbukkanni. Úgy döntöttem, ha már ott vagyok iszok pár kevertet és mikor már a harmadikat toltam le Taeil végre felbukkant… Csak hogy azzal a Hansol gyerekkel, így ittam még egyet – meséli, olyan nagy beleéléssel, hogy észre sem veszi, hogy megjött a rendelésünk. A pincérnő kicsit furcsán nézett ránk, amiért Johnny egy, vagyis két srác miatt van elveszve, de mikor megajándékoztam egy csúnya pillantással, odébb áll.
- Folytasd csak – szóltam az időközben emlékei közé merült colosra, aki úgy nézett rám, mintha most esett volna le neki, hogy itt vagyok.
- Szóval, úgy az ötödik pohár után, miután Hansol végre leszakadt Taeilről, oda mentem a tanár úrhoz és elhívtam táncolni, amire meglepő módon igent mondott. Ahogy táncoltunk, kezdtük egyre jobban érezni magunkat ezért megkérdeztem tőle, mi lenne, ha kimennénk a friss levegőre. Beleegyezett, ezért kimentünk a teraszra és ott nekem esett. Életemben nem csókolóztam olyan jót, mint akkor, de mikor felajánlottam neki, hogy lépjünk le, hírtelen ellökött magától. Azt mondta ezt nem teheti, én a diákja vagyok és egyéb marhaságok – legyint egyet. – Aztán fogta magát és faképnél hagyott. Egész hétvégén azon agyaltam, hogy mit, miért tett, de nem jutottam előrébb.  Végül hétfőn megkerestem az irodájában és kérdőre vontam. Azt mondta, mindketten ittunk és nem gondolkoztunk tisztán. Mikor azt mondtam, pedig nekem nem tűnt részegnek csak vállat vont, majd közölte, hogy ez nem változtat a tényen, hogy csak a diákja vagyok és kidobott az irodájából – fejezi be végül.
- Uh, ez durva – adok hangot a meglepettségemnek. – Nem néztem volna ki a tanár úrból, hogy ilyen kis heves – kuncogok fel, mire kapok egy szúrós pillantást Johnnytól. – Bocsi. És azóta megy ez a huzavona köztetek?
- Ja – fintorodik fel. – Valahogy nehezen megy a fejembe, hogy csak azért akar távol maradni tőlem, mert a „diákja” – formál macskakörmöket az ujjai segítségével – vagyok.
- Hát, azt hiszem ideje lesz ezt-azt kideríteni a te szőke szépségedről – kacsintok rá.
- És azt, hogy tervezed?
- Hadd emlékeztesselek, az egyetem tulajdonosával élek egy fedél alatt – nevetek fel, amihez Johnny is csatlakozik.
                Végül vagy még három órát lógtunk együtt, idő közben be is vásárolva, mint az igazi pláza babák. Fél hét volt, mire haza értem, hulla fáradtan, de le akartam menni a vacsorához, hogy betartsam a Johnnynak tett ígéretemet. Hm, Szöul egész jó hatással van rám!