2. Fejezet

Jaehyun pov.:

Meg kell hagyni ez a család közel sem olyan, mint a miénk. Azt gondolná az ember, hogy amennyi pénzük van, na meg, amiből élnek majd sznobbá teszi őket, pont úgy, mint az én szüleimet, de nem. Pedig meg kell hagyni egy egyetem tulajdonosaként és vezetőjeként igen csak tiszteletben álló személy a családfő, mint ahogy az egyik legmenőbb divat és bulvárlapot vezető anyuka sem kispályás. Ennek ellenére se a szülők, sem pedig Eunji nem viselkedik úgy, mintha többek lennének bármelyik az asztalnál ülő személynél. És ha már az asztalnál ülőknél tartunk, színes kis társaság az biztos. Na nem csak a szivárvány minden színében pompázó hajkoronák miatt, de a származást és érdeklődési kört tekintve is. Fogalmam sincs hogyan is lehetnek ilyen jóban ennyire különböző személyiségek. Ahogy levettem a beszélgetésből Yuta, aki az egyetemi focicsapat csatárja, a bulizós fajta emberek közé tartozik, amiben hasonlít csapat egyik kínai tagjához Kunhoz, akinél viszont jelentős visszahúzó erő a visszafogott és csendes párja Winwin. Hogy miből gondolom, hogy együtt vannak? Abból, hogy szemrebbenés nélkül váltanak gyors csókot az asztalnál ülve és ez senkit, de tényleg senkit sem zavar. Hm, azt hiszem kezdem egyre jobban megkedvelni Eunji szüleit. Igen, a szüleit, de a pasiját… Meg kell hagyni, hogy a thai gyerek igen különös fazon. Különös és bosszantó. Nem elég, hogy hangos, de minden egyes alkalommal amikor csak felém néz gyilkos pillantásokkal méreget és ez a jó szokása átragadt másra is, sajnos. Ugyanis az egyetlen személy, aki egy kicsit is foglalkoztat úgy néz rám, mint a véres késre. Ezek szerint Eunji mesélt neki rólam. Illetve egészen biztos vagyok benne, hogy még mindig haragszik rám, így nem éppen mondhatott kedves dolgokat. Mindegy, szeretem a kihívásokat! Mosolygok a srácra, mikor a pillantása véletlenül felém téved, de ő csak felvonja a szemöldökét és elfordítja rólam a tekintetét. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam.
         A hihetetlenül eseménydús és meglepően hosszú vacsora végeztével mindenki egyszerre állt fel az asztaltól, majd megköszönve Mrs. Kimnek a finom ételt indult mindenki a dolgára. Még a két kínai elfoglaltságra – képzelem mifélére – hivatkozva elhagyta a hatalmas házat, addig a japán és az én kiszemeltem Eunji társaságában indult az emelet felé, ezek szerint itt alszik. Kár, hogy nem az én szobámban! Mondjuk ott nem sokat pihenne…
Ahogy mindenki eltűnik valamerre, kezdek nagyon unatkozni. Mivel fáradt nem vagyok úgy döntök elkezdek kipakolni, de azzal is nagyon hamar végzek, lévén, hogy nincs valami sok cuccom. Éppen végzek a ruháim elrendezésével, mikor megrezdül a telefonom.

*JeffryJung*

Na, örülök, hogy egyben megérkeztél haver! Volt időd körbe nézni? Találtál valami érdekeset?

Vigyorogva olvasom végig az üzenetet, amit Marktól kaptam, majd gyorsan meg is válaszolom, hogy az nem kifejezés, hogy érdekességet találtam és még csak ki sem kellett tennem a lábamat a házból. Épp visszadobom a telefonomat az ágyra, mikor csörömpölésre leszek figyelmes. Érdeklődve lesek ki a szobám ajtaján, ahol megpillantok egy halkan szitkozódó szépséget, ahogy két tálat egyensúlyozva próbál meg felszedni egy harmadikat a földről, kevés sikerrel.
- Segíthetek? – kérdem az ajtófélfának dőlve, onnan figyelve a tevékenységét.
- Nem lenne rossz – feleli, mire elmosolyodva lépek mellé. Felveszem a földről a tálat, majd a mellette heverő chips-es zacskót is, mire felém nyújtja a jobb kezét, de én nem adom vissza az említett dolgokat.
- Ha nem haragszol, segítek elvinni a szobáig – mosolygok rá újra, de csak nem sikerül őt is hasonló cselekedetre bírnom.
- Semmi szükség rá – morogja halkan, majd kikapja a kezemből a tálat a zacskóval együtt és el is lépne mellettem, de útját állom.
- Ilyenkor illik megköszönni a segítséget – jegyzem meg játékosan, mire rám emeli a tekintetét.
- Kösz – morogja és megpróbálna a másik irányból kikerülni, de újra útját állom.
- Amúgy, Jung Jaehyun vagyok – mutatkozom be, gondolom teljesen feleslegesen.
- Tudom – feleli és újból megpróbál kikerülni, de újfent csak elé lépek.
- Ilyenkor pedig illik neked is bemutatkozni – folytatom még mindig mosolyogva.
- Te mindig ilyen rámenős és idegesítő vagy, vagy csak engem tisztelsz meg vele? – kérdezi morcosan felfújva a pofiját, amitől hihetetlenül aranyos látványt nyújt. Már épp válaszolnék a költői kérdésre, de Eunji hangja megakadályoz benne.
- Taeyong, kell egy kis segítség? – Bukkan fel ő is a lépcső mellett, de amint megpillant elsötétül a tekintete és a mosoly is eltűnik az ajkairól. Azt hiszem ideje útjára engednem ezt a kis cukorfalatot.
- Már nem – morogja Taeyong, amint odébb lépek így végre elsétálhat mellettem meg sem állva a lány szobájának ajtajáig. Persze nem szalasztom el az alkalmat, hogy hátulról is végig mérjem és nem kell csalódnom. Törékeny, kecses és mégis szexi, pont az esetem. Könyvelem el magamban és már épp nyalnám meg az ajkaimat, de az unokahúgom hangja megállít.
- Mielőtt még nagyon belekezdenél a nyálcsorgatásba, hagyd abba.
- Nem értem miről beszélsz – fordulok felé elővéve a legártatlanabb arckifejezésem.
- Ugyan már Jaehyun, ne játszd meg magad! Ismerlek, éppen ezért figyelmeztetlek, hogy ne próbálj meg rá is rámászni, mert nagyon meg fogod bánni – mondja, olyan vészjósló és hideg hangon, hogy borsódzni kezd a hátam, de engem nem lehet megrémíteni ennyivel. Ha kell valami megszerzem és most határozottan kell valami, vagyis inkább valaki!
- Furcsa, hogy a haverodat félted – kuncogok fel gonoszkásan. – Lehet ezúttal is másnál kéne próbálkoznom? – Vonom fel a szemöldököm, mire Eunji szemei még inkább elsötétednek, már, ha ez egyáltalán lehetséges.
- Csak próbáld meg újra, csak próbálj a barátaim közelébe férkőzni és azt is megbánod, hogy megszülettél Jung Jaehyun – sziszegi, majd ahogy elvigyorodom arcon csap és sarkon fordulva sétál vissza a szobájába.
- Azt hiszem ezt vehetem egy komoly figyelmeztetésnek – suttogom maga elé, ahogy megérintem a még mindig lüktető arcomat. Ennek a pofonnak bizony nyoma marad…