9. Fejezet
Jaehyun pov.:
Miután beszéltem Johnnyval a gyerek egész nap a felhők felett
járt, egyetlen előadáson voltképes oda figyelni, bár ott is inkább csak Taeilt
nézte és nem az anyaggal foglalkozott.
Az utolsó óránk vége előtt végül oldalba böktem, minek hatására majdnem kiborult a padból. A számra szorított kézzel igyekeztem nem hangosan felröhögni, míg ő csak gyilkos pillantásokkal nézett rám.
- Min agyalsz ennyire?
- Semmin – mondj elfordítva a fejét.
- Na persze – kuncogom halkan. – Csak nem a tanár úron jár az eszed?
- Azt hittem ezt már megbeszéltük – pillant újra felém, de az arcára kúszó mosoly lebuktatja.
- Tervezel valamit!
- Mondhatjuk úgy is – kacsint rám, mire egyre kíváncsibb leszek.
- Mit? – kérdem, mire megrázza a fejét. – Na, mond már el! – kérlelem.
- Legyen elég annyi, hogy ha sikerrel járok, az elsők között fogod megtudni – mondja, majd felpattanva hagyja el az előadót, mint véget ér az előadás. Ah, ez nem fair, duzzogok magamban, mikor is megrezzen a telefonom. Érdeklődve halászom elő a zsebemből a készüléket, majd megnézem az ismeretlen számról érkezett üzenetet.
Az utolsó óránk vége előtt végül oldalba böktem, minek hatására majdnem kiborult a padból. A számra szorított kézzel igyekeztem nem hangosan felröhögni, míg ő csak gyilkos pillantásokkal nézett rám.
- Min agyalsz ennyire?
- Semmin – mondj elfordítva a fejét.
- Na persze – kuncogom halkan. – Csak nem a tanár úron jár az eszed?
- Azt hittem ezt már megbeszéltük – pillant újra felém, de az arcára kúszó mosoly lebuktatja.
- Tervezel valamit!
- Mondhatjuk úgy is – kacsint rám, mire egyre kíváncsibb leszek.
- Mit? – kérdem, mire megrázza a fejét. – Na, mond már el! – kérlelem.
- Legyen elég annyi, hogy ha sikerrel járok, az elsők között fogod megtudni – mondja, majd felpattanva hagyja el az előadót, mint véget ér az előadás. Ah, ez nem fair, duzzogok magamban, mikor is megrezzen a telefonom. Érdeklődve halászom elő a zsebemből a készüléket, majd megnézem az ismeretlen számról érkezett üzenetet.
Szia! Taeyong vagyok.
Eunji adta meg a számod és csak azért írok, hogy szóljak, a suli előtt várlak!^^
Eunji adta meg a számod és csak azért írok, hogy szóljak, a suli előtt várlak!^^
Mosolyogva olvasom végig ezt a pár sort, majd gyors elmentve a
számát kapom össze a cuccaim, nehogy nagyon megvárakoztassam az én kis tanítóm.
- Szia! – köszönök a kint várakozó fiúra, aki fülig érő szájjal viszonozza a gesztusom.
- Mehetünk? – kérdi, mire bólintok, ő pedig megragadva a karomat kezd el vonszolni maga után, miközben össze-vissza beszél mindenről, ami csak eszébe jut. Néha felnevet valamin, máskor meg felfújva az arcát bosszankodik, én pedig nem vagyok képes másra, csak mosolyogva hallgatni, ami kicsit meglep, mert a legtöbb esetben idegesít az ilyesmi, de Taeyong más, itt egyenesen boldoggá tesz, hogy ilyen. Pláne a kezdetre való tekintettel, torpanok meg mosolyogva, mire elhallgatva áll meg ő is.
- Valami baj van? – kérdezi és látom rajta, hogy már kérdezne rá, hogy esetleg vele van-e bajom, de csak megrázom a fejem.
- Édes vagy – mondom, mire kipirul az arca, majd szélesen elmosolyodik, amit nem bírok tétlenül nézni. Közelebb lépek hozzá, majd tartva a szemkontaktust hajolok hozzá közelebb, hogy mikor lehunja pilláit ajkaimat a homlokához nyomjam, majd mielőtt még nagyon elengedném magam, hátrálok egy lépést. – Menjünk!
Alig húsz perc alatt értünk el Taeyong-ékhoz, aminek örültem is meg nem is. Alig vártam, hogy elrejtsen minket a szobája, ugyan akkor aggódtam az anyukája miatt. Hiába volt kedves leutóbb az este végére, nem hinném, hogy megkedvelt.
- Megjöttünk! – mondta Tae, amint beléptünk az ajtón, majd megszabadulva a cipőinktől sétáltunk a nappaliba, ahol Yong anyukája a kanapén olvasott valamit.
- Ah, sziasztok!
- Jó napot – hajoltam meg felé, mire összeráncolta a szemöldökét. Valami rosszat tettem?
- Jaj, Jaehyun, tegezz csak nyugodtan, ha már úgy is sok időt fogsz itt tölteni – mosolyog rám, ami ugyan kicsit meglep, de viszonozva a gesztusát bólintok.
- Akkor mi felmegyünk tanulni – mondja Yongie és az emelet felé kezd terelgetni, de az anyja hangja megállít minket.
- Jaehyunie, ma is maradsz vacsorára?
- Ha nem baj – mosolyodom el újra, mire csak legyint egyet és utunkra enged.
- Mondtam, hogy megkedvelt – kuncogja Taeyong, amint becsukódik mögöttünk a szoba ajtaja.
- Örülök neki – felelem őszintén.
- Én is – komolyodik el, majd egy pillanattal később játékos mosoly jelenik meg az ajkain. – Kezdjünk neki a tanulásnak, Jaehyunie – kuncogja, mire megrázom a fejem, de én is elvigyorodom. Tőle még az sem zavar, ha becézget.
- Rendben - egyeztem bele, majd azzal a lendülettel neki is álltunk a dolognak. Épp a számolásos feladatot próbáltam meg értelmezni, amit Tae nagy beleéléssel magyarázott nekem, mikor megrezdült az asztalon lévő mobilom. Vetettem egy pillantást a kijelzőre, amin Johnny neve villogott, jelezve üzenetem érkezett tőle.
- Nézd csak meg – mosolyog rám Yong, mire én hallgatva rá nyitom meg az üzenetet. Gyorsan végig futom a sorokat, amik elsőre kicsit sokkolnak, de mikor már másodszori olvasásra is ugyan az maradt a szöveg, elvigyorodom.
- Na, mi az? – kérdezi érdeklődve a mellettem ülő, mire felé fordítom a kijelzőt, hogy ő maga olvashassa el a híreket.
- Wow – ad hangot meglepettségének. – Nem hittem volna, hogy Mr. Moon ilyen is tud lenni – kuncogja.
- Pedig tud, de még mennyire, ahogy Johnnytól hallottam – nevetek fel én is. Néhány perc nevetést követően csend telepszik a szobára, amit az én hangom tör meg. – Néha egészen megéri tanulni, nem?
- De – kuncogja Tae. – Legalábbis Youngho-nak totál megérte.
- Ah, lehet nekem is jobban menne, ha lenn miért küzdeni – sóhajtom drámaian, ráborulva a füzetemre.
- Van – kuncogja Tae, mire felé fordítom a pillantásom. – A vizsga – mondja, mire elfintorodom. – De ha az nem lenne elég, egyezzünk meg!
- Miben? – kapom fel a fejem érdeklődve.
- Ha ügyes leszel és meg tudod csinálni a feladatokat, amiket adok, kapsz valamit… Tőlem – fejezi be elpirulva.
- Érdekesen hangzik! – lelkesülök fel. – Akkor essünk is neki! – mondom, mire Taeyong csak bólint, majd piros arcát a füzetem felé fordítva firkantott le egy feladatot, majd elém tolva várta, mit hozok ki belőle. Mély levegőt véve estem neki a megoldásának, az elején elég magabiztosan, de amint a közepéhez értem megakadtam. Tudtam hova kéne eljutnom, csak azt nem, hogyan. Mikor már két perce nem csinálok semmit Taeyong felkuncog, mire lebiggyesztett ajkakkal pillantok felé.
- Segítek – mondja, majd megmutatja mit is kéne csinálom. – Így, most fejezd be – mosolyog rám én pedig visszafordulva a feladathoz számolom ki a végeredményt, majd elé tolom a füzetet. Izgatottan várom, hogy mi lesz az eredmény, vajon jól csináltam-e és nem csak azért, mert a segítség ellenére reménykedem a jutalomban, de azért is, mert jó látni Tae büszke mosolyát, ha sikerül valamit megértetnie velem.
- Jó lett a végeredmény – mosolyog rám, majd lerakva a füzetet csúszik kicsit közelebb hozzám, mire egy pillanatra elfelejtem hogyan kell lélegezni. – Bár segítettem egy kicsit a feladat nagy részét egyedül csináltad meg – kezdi, kezeit a szék karfáján pihenő karjaimra futtatva, úgy hajolva még közelebb hozzám.
- Mire készülsz? – kérdezem tőle, nem mintha ellenemre lenne a szituáció, de nem akarom, hogy olyasmit csináljon, amit megbánhat.
- Jutalmat adok – motyogta halkan, még közelebb hajolva.
- Erre semmi szükség, ha te… - kezdem, de megakadok a mondat közepén, ugyanis Tae az ajkaimra tapasztja a sajátját. Egy hosszú pillanatig meglepetten pislogtam Taeyong békés arcára, lehunyt szemeire, majd mikor realizáltam mi történik halk sóhajt hallatva csuktam be én is a szemeim. Óvatosan mozdítottam meg ajkaimat, nehogy megijesszem, de mikor csak belemosolygott a csókba, megnyugodtam. Az egész nem tartott tovább fél percnél, még csak nem is igazán nevezném csóknak, csak egy hosszú puszinak, de számomra nagyon sokat jelentett. Úgy tűnik megérte várni arra, hogy ő lépjen először.
- Huh – sóhajtottam fel, ahogy lassan visszatértem a valóságba, majd a mosolygos Taeyongra pillantottam.
- Elsőre nem is volt rossz – mondta és hírtelen nem tudtam eldönteni a feladatról vagy a csókról beszél. – Lássuk másodszorra jobban megy-e – vigyorodott el, majd egy újabb feladatot tolt elém. Nem vesztegetve az időt állok is neki, majd alig két perc múlva elégedett mosollyal az ajkaimon nyújtom át Yong-nak a füzetet.
- Hibátlan – mondja elismerően, majd lerakva a füzetet áll fel. Érdeklődve figyelem, hogy mit csinál, nem kicsit lepődve meg azon, amikor nemes egyszerűséggel az ölembe ül. – Mivel másodszorra nagyon ügyes voltál – suttogja, karjait a nyakam köré fonva – nagy jutalmat is kapsz – kacsint rám, majd újra ajkaimra tapad, de ezúttal nem finomkodik. Amint megmozdítom az ajkaimat felsóhajt ezzel engedélyt adva arra, hogy nyelvemet a szájába csúsztassam. Amint találkoztak ízlelő szerveink újra belesóhajtott a csókba, mire elmosolyodtam. Lassan csókoltam, de mikor ujjait a hajamba futtatva húzta meg szőke tincseimet felmorranva kezdtem egyre mélyebben csókolni. Kezeimet, amik eddig a hátán pihentek lejjebb csúsztatva simítottam a csípőjére, mire reflex szerűen csúszott feljebb az ölemben, belenyögve a csókba, mire megmarkoltam a csípőjét. Ha továbbra is ilyen hangokat ad ki, nehéz lesz visszafognom magam.
- Fiúk – hallatszott fel az ajtó felől Tae anyukájának a hangja, amit egy halk kopogás követett, így mi szétrebbentünk. – Kész a vacsora – mondta a hölgy az ajtón keresztül, amiért jelenleg nagyon hálás voltam, mivel a drága kisfia még mindig az ölemben ült.
- Azonnal megyünk – válaszolta Taeyong, majd még mindig pihegve, piros arccal fordult vissza hozzám. – Ideje bekapni valamit – mondta, mire meglepetten pislogam fel rá, de ő csak nevetve szállt ki az ölemből és indult ki a szobájából. Oké, hol van az a Taeyong, akit ölelgetni szerettem volna? Bár, vigyorodom el, ahogy utána indulok, még most is megölelgetném.
- Szia! – köszönök a kint várakozó fiúra, aki fülig érő szájjal viszonozza a gesztusom.
- Mehetünk? – kérdi, mire bólintok, ő pedig megragadva a karomat kezd el vonszolni maga után, miközben össze-vissza beszél mindenről, ami csak eszébe jut. Néha felnevet valamin, máskor meg felfújva az arcát bosszankodik, én pedig nem vagyok képes másra, csak mosolyogva hallgatni, ami kicsit meglep, mert a legtöbb esetben idegesít az ilyesmi, de Taeyong más, itt egyenesen boldoggá tesz, hogy ilyen. Pláne a kezdetre való tekintettel, torpanok meg mosolyogva, mire elhallgatva áll meg ő is.
- Valami baj van? – kérdezi és látom rajta, hogy már kérdezne rá, hogy esetleg vele van-e bajom, de csak megrázom a fejem.
- Édes vagy – mondom, mire kipirul az arca, majd szélesen elmosolyodik, amit nem bírok tétlenül nézni. Közelebb lépek hozzá, majd tartva a szemkontaktust hajolok hozzá közelebb, hogy mikor lehunja pilláit ajkaimat a homlokához nyomjam, majd mielőtt még nagyon elengedném magam, hátrálok egy lépést. – Menjünk!
Alig húsz perc alatt értünk el Taeyong-ékhoz, aminek örültem is meg nem is. Alig vártam, hogy elrejtsen minket a szobája, ugyan akkor aggódtam az anyukája miatt. Hiába volt kedves leutóbb az este végére, nem hinném, hogy megkedvelt.
- Megjöttünk! – mondta Tae, amint beléptünk az ajtón, majd megszabadulva a cipőinktől sétáltunk a nappaliba, ahol Yong anyukája a kanapén olvasott valamit.
- Ah, sziasztok!
- Jó napot – hajoltam meg felé, mire összeráncolta a szemöldökét. Valami rosszat tettem?
- Jaj, Jaehyun, tegezz csak nyugodtan, ha már úgy is sok időt fogsz itt tölteni – mosolyog rám, ami ugyan kicsit meglep, de viszonozva a gesztusát bólintok.
- Akkor mi felmegyünk tanulni – mondja Yongie és az emelet felé kezd terelgetni, de az anyja hangja megállít minket.
- Jaehyunie, ma is maradsz vacsorára?
- Ha nem baj – mosolyodom el újra, mire csak legyint egyet és utunkra enged.
- Mondtam, hogy megkedvelt – kuncogja Taeyong, amint becsukódik mögöttünk a szoba ajtaja.
- Örülök neki – felelem őszintén.
- Én is – komolyodik el, majd egy pillanattal később játékos mosoly jelenik meg az ajkain. – Kezdjünk neki a tanulásnak, Jaehyunie – kuncogja, mire megrázom a fejem, de én is elvigyorodom. Tőle még az sem zavar, ha becézget.
- Rendben - egyeztem bele, majd azzal a lendülettel neki is álltunk a dolognak. Épp a számolásos feladatot próbáltam meg értelmezni, amit Tae nagy beleéléssel magyarázott nekem, mikor megrezdült az asztalon lévő mobilom. Vetettem egy pillantást a kijelzőre, amin Johnny neve villogott, jelezve üzenetem érkezett tőle.
- Nézd csak meg – mosolyog rám Yong, mire én hallgatva rá nyitom meg az üzenetet. Gyorsan végig futom a sorokat, amik elsőre kicsit sokkolnak, de mikor már másodszori olvasásra is ugyan az maradt a szöveg, elvigyorodom.
- Na, mi az? – kérdezi érdeklődve a mellettem ülő, mire felé fordítom a kijelzőt, hogy ő maga olvashassa el a híreket.
- Wow – ad hangot meglepettségének. – Nem hittem volna, hogy Mr. Moon ilyen is tud lenni – kuncogja.
- Pedig tud, de még mennyire, ahogy Johnnytól hallottam – nevetek fel én is. Néhány perc nevetést követően csend telepszik a szobára, amit az én hangom tör meg. – Néha egészen megéri tanulni, nem?
- De – kuncogja Tae. – Legalábbis Youngho-nak totál megérte.
- Ah, lehet nekem is jobban menne, ha lenn miért küzdeni – sóhajtom drámaian, ráborulva a füzetemre.
- Van – kuncogja Tae, mire felé fordítom a pillantásom. – A vizsga – mondja, mire elfintorodom. – De ha az nem lenne elég, egyezzünk meg!
- Miben? – kapom fel a fejem érdeklődve.
- Ha ügyes leszel és meg tudod csinálni a feladatokat, amiket adok, kapsz valamit… Tőlem – fejezi be elpirulva.
- Érdekesen hangzik! – lelkesülök fel. – Akkor essünk is neki! – mondom, mire Taeyong csak bólint, majd piros arcát a füzetem felé fordítva firkantott le egy feladatot, majd elém tolva várta, mit hozok ki belőle. Mély levegőt véve estem neki a megoldásának, az elején elég magabiztosan, de amint a közepéhez értem megakadtam. Tudtam hova kéne eljutnom, csak azt nem, hogyan. Mikor már két perce nem csinálok semmit Taeyong felkuncog, mire lebiggyesztett ajkakkal pillantok felé.
- Segítek – mondja, majd megmutatja mit is kéne csinálom. – Így, most fejezd be – mosolyog rám én pedig visszafordulva a feladathoz számolom ki a végeredményt, majd elé tolom a füzetet. Izgatottan várom, hogy mi lesz az eredmény, vajon jól csináltam-e és nem csak azért, mert a segítség ellenére reménykedem a jutalomban, de azért is, mert jó látni Tae büszke mosolyát, ha sikerül valamit megértetnie velem.
- Jó lett a végeredmény – mosolyog rám, majd lerakva a füzetet csúszik kicsit közelebb hozzám, mire egy pillanatra elfelejtem hogyan kell lélegezni. – Bár segítettem egy kicsit a feladat nagy részét egyedül csináltad meg – kezdi, kezeit a szék karfáján pihenő karjaimra futtatva, úgy hajolva még közelebb hozzám.
- Mire készülsz? – kérdezem tőle, nem mintha ellenemre lenne a szituáció, de nem akarom, hogy olyasmit csináljon, amit megbánhat.
- Jutalmat adok – motyogta halkan, még közelebb hajolva.
- Erre semmi szükség, ha te… - kezdem, de megakadok a mondat közepén, ugyanis Tae az ajkaimra tapasztja a sajátját. Egy hosszú pillanatig meglepetten pislogtam Taeyong békés arcára, lehunyt szemeire, majd mikor realizáltam mi történik halk sóhajt hallatva csuktam be én is a szemeim. Óvatosan mozdítottam meg ajkaimat, nehogy megijesszem, de mikor csak belemosolygott a csókba, megnyugodtam. Az egész nem tartott tovább fél percnél, még csak nem is igazán nevezném csóknak, csak egy hosszú puszinak, de számomra nagyon sokat jelentett. Úgy tűnik megérte várni arra, hogy ő lépjen először.
- Huh – sóhajtottam fel, ahogy lassan visszatértem a valóságba, majd a mosolygos Taeyongra pillantottam.
- Elsőre nem is volt rossz – mondta és hírtelen nem tudtam eldönteni a feladatról vagy a csókról beszél. – Lássuk másodszorra jobban megy-e – vigyorodott el, majd egy újabb feladatot tolt elém. Nem vesztegetve az időt állok is neki, majd alig két perc múlva elégedett mosollyal az ajkaimon nyújtom át Yong-nak a füzetet.
- Hibátlan – mondja elismerően, majd lerakva a füzetet áll fel. Érdeklődve figyelem, hogy mit csinál, nem kicsit lepődve meg azon, amikor nemes egyszerűséggel az ölembe ül. – Mivel másodszorra nagyon ügyes voltál – suttogja, karjait a nyakam köré fonva – nagy jutalmat is kapsz – kacsint rám, majd újra ajkaimra tapad, de ezúttal nem finomkodik. Amint megmozdítom az ajkaimat felsóhajt ezzel engedélyt adva arra, hogy nyelvemet a szájába csúsztassam. Amint találkoztak ízlelő szerveink újra belesóhajtott a csókba, mire elmosolyodtam. Lassan csókoltam, de mikor ujjait a hajamba futtatva húzta meg szőke tincseimet felmorranva kezdtem egyre mélyebben csókolni. Kezeimet, amik eddig a hátán pihentek lejjebb csúsztatva simítottam a csípőjére, mire reflex szerűen csúszott feljebb az ölemben, belenyögve a csókba, mire megmarkoltam a csípőjét. Ha továbbra is ilyen hangokat ad ki, nehéz lesz visszafognom magam.
- Fiúk – hallatszott fel az ajtó felől Tae anyukájának a hangja, amit egy halk kopogás követett, így mi szétrebbentünk. – Kész a vacsora – mondta a hölgy az ajtón keresztül, amiért jelenleg nagyon hálás voltam, mivel a drága kisfia még mindig az ölemben ült.
- Azonnal megyünk – válaszolta Taeyong, majd még mindig pihegve, piros arccal fordult vissza hozzám. – Ideje bekapni valamit – mondta, mire meglepetten pislogam fel rá, de ő csak nevetve szállt ki az ölemből és indult ki a szobájából. Oké, hol van az a Taeyong, akit ölelgetni szerettem volna? Bár, vigyorodom el, ahogy utána indulok, még most is megölelgetném.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése