5. Fejezet

Taeyong Pov.:

         Végül három teljesen felesleges óra után feladtam és sóhajtva borultam az asztalomra.
- Ez szörnyű – motyogtam a füzetembe, mire Jaehyun felkuncogott.
- Annyira azért nem lehetek rossz – mondta még mindig nevetve, ami engem is megmosolyogtatott.
- Nem-e? – egyenesedtem ki felé fordulva, mire olyan kétségbe esett arcot vágott, hogy nem bírtam ki és fel kellett nevetnem. – Látnod kellett volna az arcod – mondom még mindig nevetve, mire Jae durcásan fordul el tőlem. Egyem meg! Ilyenkor olyan nehéz elhinni róla, azt a sok baromságot, amit hallottam. – Na – simítom a kezem a vállára még mindig kuncogva –, nem kell rögtön megsértődni – gügyögöm, de a következő pillanatban nyikkanva kapok levegő után, ahogy Jaehyun hírtelen felállva ránt fel engem is és szorít az asztalomhoz, centikről pillantva a szemeibe.
- Ha továbbra is ilyen édes leszel – kezdi a fülemhez hajolva – nehéz lesz csak a tanulásra koncentrálnom melletted – mondja és a hangjától kiráz a hideg. Remegve feszítem tenyereimet a mellkasához, hogy kicsit eltoljam magamtól, de a mozdulatba fektetett energia, arra sem lenne elég, hogy egy falevelet megmozdítsak. Valamiért tetszik a közelsége és ez bizony nagy baj. Nem csak azért, amit Eunji kért, de azért is, mert én nem vagyok jó az e féle játékokban és Jaehyun csak fél évet tölt Koreában, amiből egy hónap már el is telt.
- Jaehyun… - kezdem halkan, remegő hangon, de az ajtó felől felhangzó kopogás félbeszakít, amit a lenyomódó kilincs hangja követ, aminek hála Jae elenged és hátrál egy lépést.
- Taeyongie kész a vacsora – lép be anyukám a szobába.
- Azonnal megyünk – fordulok felé, mire bólintva hagy minket kettesben, becsukva maga mögött az ajtót. Mély levegőt véve pillantok újra a szélesen vigyorgó Jaehyunra.
- Ne nézz rám ilyen rémülten – lép elém újra, mire még inkább a mögöttem lévő asztalhoz simulok. – Nem foglak bántani – nyom egy puszit a homlokomra – Taeyongie – kuncogja, majd kisétálva a szobából hagy magamra.
- Azt a kurva – suttogom, kezeimet a hevesen zakatoló szívemre szorítva. – Mi az Istent csinálsz velem Jung Jaehyun? - teszem fel magamnak a költői kérdést, majd megrázva a fejemet, sietek a vendégem után. Végül a lépcsőnél érem utol a még mindig szélesen mosolygó srácot, így együtt sétálunk a konyhába, ahol anyu már a megterített asztalnál vár minket.
- Gyertek-gyertek üljetek le, mielőtt még kihűl az étel – mondja, mi pedig helyet foglalva, jó kamaszokhoz méltóan esünk neki a sok finomságnak. Alig egy órával később, jóllakottan dőlök hátra a székemen.
- Ez a szokásosnál is finomabb volt! – dicsérem meg anyukám, mire ő csak elmosolyodva legyint egyet.
- Tényleg nagyon finom volt – szólal meg mosolyogva Jae is. – Sok helyen ettem már, de ez – bólint elismerően, mire anyukám elpirulva(!) kuncog fel. Meglepetten pillantok hol az anyámra, hol Jaehyunra és a fiú szemeiben csillogó őszinteség meggyőz arról, hogy valóban igazat mond. – Engedje meg, hogy megköszönjem valamivel a remek vacsorát – mondja még mindig mosolyogva. – Elmosogatok!
- Nem, nem – rázza a fejét anyukám. – Te itt vendég vagy!
- Ugyan – legyint Jae. – Mivel előre láthatólag sok időt fogok itt tölteni, ez a legkevesebb – győzködi az anyukám, mire ő egy pillanatnyi hezitálás után rábólint a dologra.
- Majd én segítek – ajánlom fel -, te addig pihenj, úgy is kezdődik a kedvenc sorozatod – mosolygok anyára, aki csak bólintva köszöni meg a kedvességünket és hagy minket magunkra.
- Látom megtaláltad az utat, az anyukám szívéhez – mosolygok Jaehyunra, mikor már az asztalt szedjük le.
- Azt mondod? – nevet fel.
- Azt – csatlakozom hozzá én is, így állva neki a teendőinknek. Még Jae mosogat, addig én a már tiszta edényeket törölgetem, halvány mosollyal az ajkaimon a szemem sarkából figyelve a mellettem állót, aki ugyan kicsit bénázik az elején, de hamar belejön a dologba. - Nem sokszor csinálsz ilyesmit, ugye?
- Az igaza megvallva, talán ez a második alkalom – kuncog fel. – Miért, annyira szörnyen megy?
- Nem, de én álltalában szárazon megúszom – mutatok a pólójára, amit vagy már tízszer fröcskölt le, így rátapad a felső testére és meg kell hagyni, szép látványt nyújt.
- A tekintetedet elnézve nem zavar – fordul felém szemöldök vonogatva, mire lehajtom a fejemet és érzem, hogy az arcom lassan egy paradicsomra kezd hasonlítani. - Na, csak nem zavarba jöttél Taeyongie? – emeli meg a fejem kuncogva. - Édes – nyom egy puszi a homlokomra, mire még pirosabb leszek. Nem értem Eunjit, Jae nagyon kedves tud lenni. Persze, tudom, hogy van egy kevésbé aranyos oldala és azt is, bizonyára meg volt az oka annak, hogy ide küldték. De mi van, ha valóban megváltozott, vagy… Esetleg meg tenné, ha lenne valaki, akiért megérné… Ha… Én lennék az a valaki.
- Lemaradtál – bök oldalba a gondolataim tárgya, mire megugrom, kis híján leejtve a kezemben tartott tányért. – Bocsi, nem akartalak megijeszteni – kuncog fel – csak úgy elgondolkoztál – mondja, mire újra elpirulok. Úgy látszik ez a szokásom lesz, ha a közelemben van. – Min járt az eszed, ami ennyire érdekes volt? – Kérdezi a kezembe adva az utolsó tányért.
- Ö, csak… Csak a sulin – füllentem és nagyon remélem nem kérdez többet.
- Hát persze – vigyorodik el, de úgy tűnik megelégszik a válaszommal.
- Köszönöm a segítséget – bökök a fejemmel a tiszta edények felé.
- Még nem végeztünk, el is kell őket pakolni – mosolyog. Gyors eltesszük a tiszta cuccokat, majd felmegyünk a szobámba, ahol Jae összekapja a dolgait illetve kap tőlem egy száraz pólót, így két perccel később már az ajtóban állunk.
- Haza találsz egyedül? – Kérdezem aggódva.
- Nem lesz gond, küldtem egy SMS-t Mr. Kimnek, mindjárt itt lesz értem – nyugtat meg, majd elém lépve nyom egy újabb puszit a homlokomra. – Akkor holnap – mosolyog rám hátrálva egy lépést.
- Holnap – bólintok.
- Jó éjt Taeyongie – köszön el és ebben a pillanatban meg is áll a ház előtt egy fekte autó.
- Jó éjt! – intek utána, ahogy a kocsihoz sétál, visszafordulva mosolyog rám még egyszer, majd beszállva az autóba tűnik el a szemem elől, így én is visszasétálok a szobámba. Miközben a lefekvéshez készülök, azon jár az agyam, ami történt. Mikor az asztalhoz szorítva simult hozzám sokkal inkább éreztem izgalmat, mintsem félelmet. Na és az, hogy Taeyongie-nak szólít. Furcsa, de tőle jól esik, pedig Eunjinek például kifejezetten megtiltottam, hogy így nevezzen és néha még anyától is nehezen viselem el. De ahogy Jae ejti ki, az olyan…más.
- Ah, be fogok dilizni ha ez így megy tovább! – vetem magam hanyatt az ágyban, majd tovább agyalva Jaehyun-on alszom el.