3. Fejezet

Jaehyun pov.:

         Három nap. Három napja vagyok itt és máris a suliban kell rohadnom. Legszívesebben felállnék innen és haza sétálnék, de mivel a dékán irodájában ülök, aki nemmellesleg a rokonom eztnem igen tehetem meg.
- Eunji majd körbe vezet téged, illetve amiatt sem kell aggódnod, hogy nem találod meg az egyik előadót, mert ugyan azokra az előadásokra fogtok bejárni – magyarázza. Remélem ez azt jelenti, hogy a helyes kis Taeyongie is a csoporttársam lesz! – Ha segítség kell, vagy valami baj van, amiben a lányom nem tud segíteni, fordul nyugodtan hozzám – mosolyodik el, mire én is az arcomra kényszerítek valami hasonló fintort, majd megköszönve a tájékoztatást sétálok ki az irodából. A folyósóra lépve még egyszer utoljára megfordul a fejemben a szökés lehetősége, de mivel Eunji idekint várt, elvetem az ötletet.
- Gondolom apám elmondta a lényeget – morogja. Még mindig elég fagyos köztünk a hangulat, pedig meg kell békítenem valahogy, ha azt szeretném, hogy ezúttal közel engedjen Taeyong-hoz.
- Igen – felelem és még folytatnám, de a lány már el is indul. – Eunji, várj – szólok utána, mire megtorpan és várakozóan pillant rám. – Lehetne, hogy tiszta lappal indítsunk?
- Tessék? – Vonja fel a szemöldökét hitetlenkedve.
- Figyelj, sajnálom, ami volt – mondom és valahol mélyen, legbelül valóban így érzem. – Régen volt már és…
- És megváltoztál, és a többi és a többi? – Vág közbe. – Tényleg Jae? Komolyan? Szerinted ide küldtek volna a szüleid, ha olyan jó gyerek lennél?
- Nézd – kezdem mély levegőt véve -, tudom, hogy nem éppen olyan a személyiségem, mint amit te kedvelsz, de nem vagyok olyan szörnyű sem. Ígérem, hogy nem fogok senkit sem kihasználni, amíg itt vagyok. Hosszú lesz ez a fél év, de ne tegyük még rosszabbá. Nem mondom, hogy legyünk barátok, de ne is utájuk egymást és ne kezeljük úgy a másikat, mint egy idegent – mondom kezet nyújtva neki, amit vonakodva ugyan, de elfogad. Azt hiszem épp most szegtem meg az ígéretemet.
- Nem ígérek semmit Jaehyun, többnyire rajtad áll, hogy élni vagy túlélni fogsz-e itt – vigyorodik el, majd elengedve a kezem indul újra útnak. Ah, ez hosszabb és nehezebb lesz, mint gondoltam, de megéri! Vigyorodom el, ahogy eszembe jut az én kis szépségem. Várj Lee Taeyong, jössz te még az én utcámba!
         Szótlanul követem Eunjit a megannyi folyósón keresztül, míg be nem lép az egyik előadóba, ahova én is vele tartok. Meg kell hagyni, a koreai iskolák még mindig ezerszer jobbak, mint az amerikaiak. Körbe vezetem a tekintetem a hatalmas termen, jól megnézve magamnak mindenkit. De nem csak én nézem a tömeget, a bent lévők is engem figyelnek. Többnyire a lányok figyelmét vonom magamra, hm, „kár”, hogy ők nem érdekelnek engem, na meg persze Eunji barátainak a figyelmét sem kerülöm el. Köztük Taeyongét sem, ahogy rám pillant én elmosolyodom, mire felvonja a szemöldökét. Kiszélesítem a mosolyom, ami meglepi egy kicsit, majd elfordítja a tekintetét, a szeme sarkából azért végig mérve. Na, csak nem tetszik neki, amit lát?
Folytatnám még a bámészkodást, de a folyósón felhangzó meglehetősen hangos párbeszéd megzavar benne, így a hangok irányába fordítom a tekintetem.
- Johnny – áll meg egy alacsony, szőke srác, ezzel megállásra késztetve egy nála bő másfél fejjel magasabb srácot is. – Már ezerszer megmondtam, hogy te CSAK a diákom vagy és akármit teszel, amíg el nem végzed az egyetemet ez így is marad!
- És ha befejezem? – Kérdezi a colos. – Akkor mi lesz Taeil-ah?
- Ne nevezz így! – Szólt rá a másik. – Már nem leszel a diákom, az lesz, de amíg az vagy, legyél szíves tisztelettel beszélni velem! – Mondta határozottan a szőke hajú, majd megindult felém és elsétálva mellettem lépett be a terembe, ahol azonnal csend lett. Ezek szerint ő tartja a mai előadást, lehet jobb lenne leülni. Mély levegőt véve léptem beljebb, majd két sorral Eunji-ék felett foglaltam helyet, úgy, hogy jó rálátásom legyen, az én kicsit Taeyongiemra. Egészen addig a bámulásával voltam elfoglalva, amíg le nem vágódott mellém valaki.
- Nem jó választás, egy igazi anyatigris védi – szólal meg, ezzel magára vonva a figyelmem. Oh, ő a srác a folyósóról.
- Ezek szerint hasonlítunk – bökök a fejemmel tanár felé, aki lassan megkezdi az előadást.
- Meglehet – vigyorodik el. – Youngho Seo, de szólíts csak Johnnynak – nyújt kezet.
- Jung Jaehyun – rázom meg a felém nyújtott jobbot. – Hogy esett pont rá a választásod? – Kérdezem a colost, újra a tanár fel pillantva, aki nagy beleéléssel magyaráz valamit a gazdaságról.
- Nem is tudom. Taeil egyszerűen különleges – sóhajtja és a tekintetet, amivel a férfit kémleli sok mindent elárul. Ahogy elnézem Johnny nem egy kalandot keres Taeil személyében. – De, mint látod, elég döcögős a dolog – kuncog fel halkan, de így is kapunk egy-két csúnya pillantást a közel ülőktől.
- Ah, menni fog az, csak ne add fel – vigyorgom rá és komolyan is gondolom, amit mondok. – Én drukkolok!
- Kösz. És te? Veled mi a helyzet? – Kérdez rá, tekintetét Taeyongra vezetve.
- Az az igazság, hogy az az „anya tigris” az unoka húgom, aki véletlenül jóban van vele – vigyorodom el, mire Johnny nem kicsit lepődik meg.
- Furcsa, még soha nem hallottam róla, hogy léteznél. Na, nem mintha olyan jóban lennék Eunji-vel.
- Az a baj, hogy én sem – húzom el a számat – kicsit összekaptunk még a gimiben – mondom tarkó vakarva, a kelleténél kicsit hangosabban, mire ránk pisszegnek.
- Szerintem ezt folytassuk óra után – suttogja Johnny, bocsárat kérően pislogva Taeilre, aki csak megforgatja a szemeit, majd folytatja tovább az órát.
         Mély levegőt véve lépe ki a folyósóra, örülve, hogy véget ért a másfél órányi szenvedés. Megnyújtóztatva a tagjaimat fordulok Johnny felé.
- Nekem most nem lesz előadásom, neked?
- Semmi – rázza meg a fejét. – Szerezzünk valami kaját – mondja hírtelen, majd megindul valamerre. Nos, nem mondom, hogy feltett szándékom volt barátkozni, de Johnny meglehetősen érdekes figura és azt sem szabad elfelejteni, hogy legalább nem leszek egyedül. Meg hát kitudja, lehet még kisegíthetjük egymást.
- Amúgy – szólal meg Johnny, amint leültünk a büfében. – Ha jól sejtem, te eddig nem erre az egyetemre jártál?
- Nem, valóban nem. A San Francisco Egyetemre jártam.
- Wow, Kalifornia – mondja elismerően. – Ott is születtél?
- Nem, szöuli vagyok, csak kiköltöztünk, amikor befejeztem a gimit. És te?
- Nos, én Chicagoban születtem és a gimi után jöttem Koreába – meséli. Hm, elég hasonló életünk van, mind kettőnk életébe egy költözés hozta a fordulatot és lehet, hogy ugyan az az egyetem hozza a következőt. Egészen a következő előadás kezdetéig dumálunk Youngho-val. Meglepően okos a gyerek, de mellette meglehetősen lázadó típus is. Sok közös van bennünk és van egy olyan érzésem, hogy ez egy remek barátság kezdete.
- Te Jaehyun, - szólít meg Johnny már a következő előadásra tartva. – Mi lenne, ha segítenék Taeyonggal? Még az első két szemeszterben tanulótársak voltunk, szóval mondhatni ismerem – vigyorog rám.
- Az remek lenne – vigyorodom el én is. – Én pedig cserébe segítek kezdeni valamit a tanár úrral.
- Megdumáltuk – vereget hátba. Nos, azt hiszem izgalmas félévnek nézünk elébe!